Történetünk kb. 4 éve egy angol táborban kezdődött Monortól, Budapesttől nem messze Bényén. Közös ismerős (Ivett) mutatott ott be egymásnak minket, ugyanis én nem odavalósiként mentem csak "bepasszoltak" ő meg Káváról odajáró diákként. Azóta viszont kiderült, hogy mamája ugyanabban a Péteri SunCityben lakik ahol én is, hogy apuja is hentes, mint az enyém /és ráadásul ismerik is egymást csak nekünk felejtettek el szólni >.< "hentesjányok", az is, hogy mindketten utálunk mások előtt enni és persze, mert nem is tudunk enni xD, a szüleinkkel való kiborítós veszekedést is valahogy "egybe időzítjük", az is, hogy totál dilisek vagyunk és az is, h egyikünk se bírja a piát, de azért szeretni lehet :D és hogy egyikünk se bírja/se szereti a cigit és még nagyon sok egymásra nézős dolog.. mikor azt mondanád, h "Hééj, te.. ez tényleg te vagy, nem pedig én.?!o__o" és nem így van.:D
Mivel most voltunk nyolcadikosak szerencsére együtt is írtuk a felvételit. Ami megjegyzem jól sikerült mindkettőnknek.:D(*) Ugyanabba a suliba jelentkeztünk és vártuk,hogy hova visz majd a sorsunk...az élet mégjobban összeakart minket hozni,mert mindketten a középiskolás éveinket a ~monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában folytatjuk ^^
Igaz sajnos nem egy osztályba,de az midennél fontosabb,hogy legalább egy helyen vagyunk.<3.♥
Garaczi Imre: "A barátság egy lélek, két testbe szakadva."
emi.&wiwi.
Hírek
ωégre megcsináltuk az oldalt.:D
Nemsokára lesznek új képek is.^^
----------------------------
Megindult a szavazás ...
-----------------------
A ´Tájkép´ című mappánkba különböző fotókat töltöttünk fel nektek ! :)
Szavazás